Móricz Zsigmond: Az asszony beleszól (részlet)
Olyan volt, mint egy periszkóp. Ahogy karcsún, szőkén, kicsit túl fiatalosan kiemelkedett az élet hullámaiból, az volt egyetlen rendeltetése, hogy mindent megnézzen.
Most, hogy becsöngetett a kapun, egyéb okosat nem látván, felpillantott az égre.
Már régen nem látta az eget… Olyan volt ez az ég itt Budapest felett, éjfél után fél kettőkor, mint otthon gyermekkorában és diákkorában, mikor a csillagképleteket tanulta… Különös, hogy az ég mennyire kiment a divatból…
Az ég igen nagy volt, mert az Üllői út ezen a tájon jó széles és szemben a klinika épülete felett óriási nagy darab látszott belőle. Jobbra a Ludovika-kert fái elmosódtak az utcai világítás bizonytalan sárgaságában, az utcai lámpák szinte elvesztek…
Szép tiszta az ég. Semmi felhő nem volt rajta, s a rengeteg csillag hunyorogva pislogott… Itt a földön nagyon különös dolgok vannak most. Könnyű az égnek. Ott az van, ami ezer év előtt volt, vagy tízezer, százezer év előtt, millió év előtt…
A házmester ebben a pillanatban kinyitotta a kaput…
Míg a kulcsot kikereste, elpillantott a hátsó udvaron. Ott már kivétel nélkül minden ablak sötét volt. Már aludt a sok szegény ember. Mindenki pihent, kipihente a napi fáradalmakat, s építette holnapra magát a még nagyobb bajokra, mert a tegnappal nincs semmi baj, csak a holnap… Az a keserves…
